7.fejezet

    - Apa, eltudnál vinni a plázába? - rontottam be a nappaliba, ahol édesapám a tévét mereven figyelte. Mikor meghallotta a hangom felém fordult.
    - Persze, de mi kéne? - vonta fel szemöldökeit.
    - Egy új sport-táska. Amit magammal hoztam elszakadt - húztam el számat. Bólintott, majd elmosolyodott.
    - Szedd a cókmókod és induljunk. Amíg elkészülsz, szólok anyádnak.
    - Rendben. Ezer hála apuci - nevettem el a végét, majd arcára nyomtam egy puszit. Elmosolyodott, én pedig visszaindultam az emeletre, hogy a melegítőt átvegyem valami elviselhetőre.

Mikor lementem, apa nem volt a nappaliban. Bementem a konyhába hátha ott van anyával együtt. Beléptem, és gondolom megzavartam valamit nagy beszélgetésük között, mikor megláttak elhallgattak.
    - Mit zavartam meg? - kíváncsiskodtam. Megrázták a fejüket, majd apu rám mosolygott és intett a fejével, hogy indulhatunk. Megindultam a kijárat felé, felvettem a zöld Converse-em és kiléptem a mahagóni ajtón. Apuval megálltunk a lépcső tetején, előre néztünk, majd egymásra. Rögtön egyre gondoltunk...verseny az kocsiig. Persze, hogy én nyertem...vagyis az idő múlása óta így történt. Apa kezdett megöregedni és lassan az 50. életévét tölti be, viszont elég jó formában van. Behuppantunk a kocsiba, ahol apa bekapcsolta a rádiót és pont a közös dalunk ment: Abba-tól a Mamma Mia. Teli torokból énekeltük ezt a kis dalt, fejből tudtuk a szöveget. Egy kis idő elteltével megérkeztünk. Apa így szólt:
    - Megvárjalak kislányom?
    - Nem kell,köszi - közben puszit adtam arcára. Egymásra mosolyogtunk, majd becsuktam a verda ajtaját. Megvártam míg apu elhaladja a plázát, és unott fejjel beléptem az automatizált hatalmas bejáraton, utálok vásárolni...Mint a filmekben! Kiválasztottam a stílusomhoz megfelelő sport táskát, siettem a pulthoz, fizettem és indultam haza mivel már sötétedett. Sydney utcáját jártam, közben egy pohár vízért könyörögtem..dög meleg volt.

Csend volt, túlságosan is! Csodáltam a tájat..s közben elgondolkodtam az élet nagy dolgain. Nagy elmélkedésben azon kaptam magam,hogy a házhoz közeledek. Amint beléptem anyámat pillantottam meg az előszobában, könnyes szemmel. Kétségbeesetten kérdeztem rá.
    - Anyu,minden rendben?
    - Hogy minden rendben van e?Semmi nincs rendben! - ordibálta,torka szakadtából... Meglepődötten néztem anyámra és csak annyi jött ki belőlem:
    - Mi?!
    - Tűnj el innen, még a ház elé se gyere. Ne is lássalak.. - hangzottak el a mondatok. Majd egyszercsak elhangzott az is amire vártam,hogy mégis mi a fene baja van?!
    - Apád te miattad van az intenzív osztályon!
    - Apa? Apa nem lehet ott, ő haza jött! - kezdtem el könnyezni. Ekkor hirtelen elkapta a hajam,és elkezdett ki ráncigálni a nyitott ajtón,miközben  a nyári zápor eleredt.
    - Ez mától nem a te otthonod -  ezzel otthagyott a zuhogó esőben. Nem csak az volt a bajom,hogy eleredt ez a fránya eső is, hanem,hogy hol fogom tölteni az éjszakámat?! Töltsem az éjszakámat egy padon? Ettől valami jobbat kell kitalálnom.
Körül néztem az utcában, senkit sem ismerek..csak a srácokat. Felmértem a terepet hogy ki van legközelebb és milyen gyorsan juthatok el hozzá.
Elindultam az egyik irányba majd pár utcával arrébb megálltam a ház előtt. Felsétáltam az ajtóig majd csengettem. Lépteket hallottam odabentről, majd lassan kitárult előttem az ajtó és két meglepődött szemmel találkoztam össze. Alig hallhatóan, ázottan és könnyeimtől remegve megszólaltam:
- Szia..