Australian Idiots [Luke Hemmings]: 2015

2015. augusztus 14., péntek

7.fejezet

- Apa, eltudnál vinni a plázába? - rontottam be a nappaliba, ahol édesapám a tévét mereven figyelte. Mikor meghallotta a hangom felém fordult.
- Persze, de mi kéne? - vonta fel szemöldökeit.
- Egy új sport-táska. Amit magammal hoztam elszakadt - húztam el számat. Bólintott, majd elmosolyodott.
- Szedd a cókmókod és induljunk. Amíg elkészülsz, szólok anyádnak.
- Rendben. Ezer hála apuci - nevettem el a végét, majd arcára nyomtam egy puszit. Elmosolyodott, én pedig visszaindultam az emeletre, hogy a melegítőt átvegyem valami elviselhetőre.

Mikor lementem, apa nem volt a nappaliban. Bementem a konyhába hátha ott van anyával együtt. Beléptem, és gondolom megzavartam valamit nagy beszélgetésük között, mikor megláttak elhallgattak.
- Mit zavartam meg? - kíváncsiskodtam. Megrázták a fejüket, majd apu rám mosolygott és intett a fejével, hogy indulhatunk. Megindultam a kijárat felé, felvettem a zöld Converse-em és kiléptem a mahagóni ajtón. Apuval megálltunk a lépcső tetején, előre néztünk, majd egymásra. Rögtön egyre gondoltunk...verseny az kocsiig. Persze, hogy én nyertem...vagyis az idő múlása óta így történt. Apa kezdett megöregedni és lassan az 50. életévét tölti be, viszont elég jó formában van. Behuppantunk a kocsiba, ahol apa bekapcsolta a rádiót és pont a közös dalunk ment: Abba-tól a Mamma Mia. Teli torokból énekeltük ezt a kis dalt, fejből tudtuk a szöveget. Egy kis idő elteltével megérkeztünk. Apa így szólt:
- Megvárjalak kislányom?
- Nem kell,köszi - közben puszit adtam arcára. Egymásra mosolyogtunk, majd becsuktam a verda ajtaját. Megvártam míg apu elhaladja a plázát, és unott fejjel beléptem az automatizált hatalmas bejáraton, utálok vásárolni...Mint a filmekben! Kiválasztottam a stílusomhoz megfelelő sport táskát, siettem a pulthoz, fizettem és indultam haza mivel már sötétedett. Sydney utcáját jártam, közben egy pohár vízért könyörögtem..dög meleg volt.

Csend volt, túlságosan is! Csodáltam a tájat..s közben elgondolkodtam az élet nagy dolgain. Nagy elmélkedésben azon kaptam magam,hogy a házhoz közeledek. Amint beléptem anyámat pillantottam meg az előszobában, könnyes szemmel. Kétségbeesetten kérdeztem rá.
- Anyu,minden rendben?
- Hogy minden rendben van e?Semmi nincs rendben! - ordibálta,torka szakadtából... Meglepődötten néztem anyámra és csak annyi jött ki belőlem:
- Mi?!
- Tűnj el innen, még a ház elé se gyere. Ne is lássalak.. - hangzottak el a mondatok. Majd egyszercsak elhangzott az is amire vártam,hogy mégis mi a fene baja van?!
- Apád te miattad van az intenzív osztályon!
- Apa? Apa nem lehet ott, ő haza jött! - kezdtem el könnyezni. Ekkor hirtelen elkapta a hajam,és elkezdett ki ráncigálni a nyitott ajtón,miközben a nyári zápor eleredt.
- Ez mától nem a te otthonod - ezzel otthagyott a zuhogó esőben. Nem csak az volt a bajom,hogy eleredt ez a fránya eső is, hanem,hogy hol fogom tölteni az éjszakámat?! Töltsem az éjszakámat egy padon? Ettől valami jobbat kell kitalálnom.
Körül néztem az utcában, senkit sem ismerek..csak a srácokat. Felmértem a terepet hogy ki van legközelebb és milyen gyorsan juthatok el hozzá.
Elindultam az egyik irányba majd pár utcával arrébb megálltam a ház előtt. Felsétáltam az ajtóig majd csengettem. Lépteket hallottam odabentről, majd lassan kitárult előttem az ajtó és két meglepődött szemmel találkoztam össze. Alig hallhatóan, ázottan és könnyeimtől remegve megszólaltam:
- Szia..

2015. február 15., vasárnap

6.fejezet

... a kezemet szájára tapasztottam és úgy engedtem, hogy 'megcsókoljon'. Ez szemtelenségnek számit, viszont amennyire akartam ezt a csókot, annyira ment volna tönkre a barátságunk. Mikor rájött, hogy nem ajkaimat csókolja, hanem a kezemet, kinyitotta szemeit, és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Sajnálom Michael - miután kiejtettem e szavakat, felpattantam és az ajtó felé vettem az irányt. Mielőtt kiléptem volna a barna fa ajtón, még visszapillantottam rá. - Nem akarlak elveszíteni.
Ezután utamat a konyhába vettem. Elővettem egy poharat, letettem a pultra, majd a hűtőhöz sétáltam. Szinte derékig benne kotorásztam, amikor valaki nevetve rácsapott a seggemre. Felsikoltottam az ijedtemben. Kinéztem a hűvös tárgy mélyéről, majd már kezdtem is a mondanivalómat.
- Michael! Mondtam, hogy nem... - és ekkor pillantottam meg azt a személyt, aki nem Mike. Lucas Robert Hemmings állt előttem személyesen.
- Neked is szia Lena - köszöntött erős ausztrál akcentusával, amit annyira imádok. Bár ő ezt nem tudja. - Bocs a seggre csapás miatt, olyan jól néztél ki így - piercingjével játszott.
- Látom vicces kedvedben vagy Hemmings - sóhajtottam egy nagyot, majd visszafordultam a hűtőhöz, és végre megtaláltam amit kerestem. Limonádé, az én nyelvemen csak citrom-lötty.
- Meg sem kérdezed, hogy miért vagyok itt? És azt sem, hogy honnan tudom a házszámod?
- De igen. Mégis miért vagy itt? És honnan tudod a házszámom? - a válasz csak egy Luke féle vigyor volt. Megforgattam a szemeimet és az emelet felé pillantottam.
- Michael Gordon Clifford! Gyere de rögtön a konyhába! - ordítottam torkom szakadtából. A szineshajú egy pillanat alatt mellettem termett.
- Igen? Mintha anyám ordított volna! Áh, szevasz Luke - pacsizott le a haverjával.
- Michael... khm... - szóltam neki, mire rám nézett mosolyogva. Nemrég még egy majdnem elcsattant csók történt, most pedig itt ül és rám mosolyog. - Luke honnan tudja a házszámom? És miért van itt?
- Ash és Calum is tudja, meg a teló számod is tudják. Amúgy hamarosan ők is itt lesznek - és itt bevetette az angyali mosolyát. Ahogy Luke is.
- Jaj fiúk... - sóhajtottam, majd mögéjük sétáltam és megöleltem őket. Rögtön visszaöleltek. Beszívtam a keveredett, viszont kellemes férfi parfümök illatát. - De azért máskor előbb is szólhatnátok, hogy számítsak vendégekre.
Elnevettük magunkat, ami azt illeti egy ideje nagyon jóba vagyunk ezekkel az idiótákkal. Calum már nem bunkózik velem, hanem inkább ölelget. Luke elmondta, hogy nem szerelmes belém, csak egy kisebb fellángolása volt, mivel hasonlítok egy régebbi barátnőjére. Ashel pedig már az megismerkedésünk óta jóba vagyok.
Ajtó csapódást hallottunk, majd a konyhában hirtelen megjelent -ez gyenge kifejezés- röhögő fejjel Ashton és Cal. Calum már majdnem a földön fetrengett, a göndör pedig csak őt bámulta és röhögött. Mi hárman pedig lesokkolva figyeltük őket. Ránk pillantottak, majd még nagyobb röhögésbe kezdtek.
- Mivan ezekkel? Mit szívtak? - kérdeztem Luketól suttogva.
- Franc tudja. Valószinűleg oxigént, nitrogént, és egymás széndioxidját - magyarázta nevetve. Ezek hallatán felkuncogtam, majd a két dilisre néztem.
- Fiúk, mi ez a röhögő görcs? Egymásra néztek és még jobban röhögtök, vagyis ribancok módjára vihogtok - néztem rájuk.
- Ez... a beteg állat... - fuldokoltan beszélt a röhögés miatt, a göndör. - Belökött egy bokorba.... aztán... kijött Mrs.Jersey... a pasizós öregasszony... és... egy seprűvel megtámadott... aztán észrevette, hogy milyen.... helyes vagyok és azt mondta, hogy... - röhögött megállás nélkül, szaggatottan beszélt, majd ránézett Calumre.
- Ha van kedvetek játszadozni, akkor gyertek be - utánozta Cal a nénit, mire belőlünk is kiszakadt a röhögés. Hasamat fogva röhögtem, a többiek szinte a földön fetrengtek. Ráborultam az egyik bárszékre, és úgy rázkódott tovább a vállam. Tudtam, hogy a vénlány nyitott házasságban van, de ez durva. Flörtölni két sráccal, akik legalább 20 évvel fiatalabbak mint ő. Hűű....

***

- Szóval benne vagy, Lena Henderson? - kérdezte Luke erős ausztrál akcentussal.
- Egy egész nyár? Csak veletek? Amerika? - lepődtem meg, hirtelen a könny szökött a szemembe. Sosem voltam olyan helyzetben, hogy a régi ''barátaim'' elhívjanak valahova. Maximum azért csinálták, mert így volt illendő. Szerettem őket, viszont sokszor éreztem úgy, hogy nem tartozom közéjük. És most itt vagyok Ausztrália, Sydney nevű városában és ezek az idióták arra kérnek, hogy a nyáron utazzuk körbe Amerikát. - Jézusom srácok. Olyan kedvesek vagytok - kezdtek el folyni a könnyeim, majd feléjük néztem. Elnevettem magam, mikor csoportos ölelésben részesítettek. A könnyeim zuhatagként folytak, viszont semmi köze nem volt a szomorúsághoz. Inkább meghatódtam és boldog voltam. - Nagyon szeretlek titeket! - nagyon szorosan szorítottam őket magamhoz. Miután elengedtem őket, Luke elém térdelt és nevetve letörölte a könnyeimet. Én csak mosolyogtam, ahogy a többiek is.
- Ja és ne aggódj, a szüleiddel már megbeszéltük. Nehezen, de belementek - mondta Mikey, majd beletúrt a hajába.
- Köszönöm - ennyit tudtam kimondani, aztán felálltam és Michael karjaiba zártam magam. - Ugye nem rajtam fogjátok kiélni a szexuális vágyaitokat az utazás alatt? Mert ha igen, azt hiszem ingyen here műtétet kaptok.

Bárcsak látnák ezt egyesek...

2015. január 15., csütörtök

5.fejezet

Miután Mike letette, szélvészként rohantam a lépcsőn, az utolsó négy fokot pedig leugrottam. Szinte az ajtónak csapódtam. Vigyorogva kitártam az ajtót Mikey előtt, majd egy szoros ölelésben részesítettem, szinte megfojtottam amit ő csak egy nevetés kíséretében viszonzott.
- Sunshine! Mi ez a nagy vidámság? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
- Rég láttalak - válaszoltam nevetve, közben beinvitáltam. Lerúgta a bakancsát, majd az emeletre ment én addig becsuktam az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd ellöktem magam az ajtótól és a szobámba vettem az irányt.
Mikor beléptem Rainbowdash az ágyamon heverészett. Rám nézett majd elvigyorodott. Én elkezdtem nevetni, már sokadszorra mióta itt van. Ravasz mosoly virított hófehér arcomon, hátul összetett kézzel, lassan sétáltam elé. Föléhajoltam majd kék szemeit vizslattam az én barnáimmal.
- Mit csináljuk? - tettem fel egy nagyon sok értelmű kérdést, de én csak egyetlen egy dologra tudtam gondolni. Elvigyorodott. Tudta, hogy mire gondolok és ez tetszett.
- Melyik polcon van? - kérdezte csillogóan vággyal teli szemmel. Én csak vigyorogva odaböktem egy helyre ahol megtalálhatja a keresett dolgot. Azonnal felpattant.

- Ohh....igen, így kell ezt! - sóhajtozott Michael - Nem tudtam, hogy ilyen jó vagy ebben Lena! Baszki!
- Ne becsülj alá Clifford! - nyögtem egy nyomás közben, rápillantottam Mikeyra és elvigyorodtam.
Gondolom most mindenki fejében valami mocskos dolog forog, hát igen. Ez a szitu tényleg mocskos.....épp a zombikat nyírjuk ki Call of Duty-ban. Színes hajú barátom pedig vesztésre áll. Már vagy egy órája ezt nyomjuk. Állítása szerint ő a videójáték atyja. Nos úgy látszik ezt a címet elcsapliztam tőle, csak én a videójáték anyja vagyok. Ugye milyen magas az értelmi szintem?
Egyet lő jobbra, majd balra, aztán előre és...
- Én nyertem! - kiáltottam fel diadalittasan. Majd letámadtam Michaelt, vagyis ráugrottam. A hirtelen ért súlytól a földre estünk. Mikor földet értünk, Mike csak nyögött én pedig tovább nevettem, majd mikor az alattam lévő srácra pillantottam majd mosolyom rögtön eltűnt. Mike tengerre hasonlító szemei valamit megmozdítottak bennem. Ő is engem vizslatott. Egyszercsak lepillantott ajkaimra, majd vissza a szememre. Én is ugyanezt tettem. Hirtelen azt éreztem ha most azonnal nem csókol meg akkor én meghalok. Végül rászánta magát és ajkai közeledtek az enyémekhez és.......

És ezennel bejelentem, hogy VÉGE A STORY-SZÜNETNEK! Köszönöm, hogy még mindig akad valaki aki olvassa a történetet.

A világ összes puszija, Lena