Australian Idiots [Luke Hemmings]: január 2015

2015. január 15., csütörtök

5.fejezet

Miután Mike letette, szélvészként rohantam a lépcsőn, az utolsó négy fokot pedig leugrottam. Szinte az ajtónak csapódtam. Vigyorogva kitártam az ajtót Mikey előtt, majd egy szoros ölelésben részesítettem, szinte megfojtottam amit ő csak egy nevetés kíséretében viszonzott.
- Sunshine! Mi ez a nagy vidámság? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
- Rég láttalak - válaszoltam nevetve, közben beinvitáltam. Lerúgta a bakancsát, majd az emeletre ment én addig becsuktam az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd ellöktem magam az ajtótól és a szobámba vettem az irányt.
Mikor beléptem Rainbowdash az ágyamon heverészett. Rám nézett majd elvigyorodott. Én elkezdtem nevetni, már sokadszorra mióta itt van. Ravasz mosoly virított hófehér arcomon, hátul összetett kézzel, lassan sétáltam elé. Föléhajoltam majd kék szemeit vizslattam az én barnáimmal.
- Mit csináljuk? - tettem fel egy nagyon sok értelmű kérdést, de én csak egyetlen egy dologra tudtam gondolni. Elvigyorodott. Tudta, hogy mire gondolok és ez tetszett.
- Melyik polcon van? - kérdezte csillogóan vággyal teli szemmel. Én csak vigyorogva odaböktem egy helyre ahol megtalálhatja a keresett dolgot. Azonnal felpattant.

- Ohh....igen, így kell ezt! - sóhajtozott Michael - Nem tudtam, hogy ilyen jó vagy ebben Lena! Baszki!
- Ne becsülj alá Clifford! - nyögtem egy nyomás közben, rápillantottam Mikeyra és elvigyorodtam.
Gondolom most mindenki fejében valami mocskos dolog forog, hát igen. Ez a szitu tényleg mocskos.....épp a zombikat nyírjuk ki Call of Duty-ban. Színes hajú barátom pedig vesztésre áll. Már vagy egy órája ezt nyomjuk. Állítása szerint ő a videójáték atyja. Nos úgy látszik ezt a címet elcsapliztam tőle, csak én a videójáték anyja vagyok. Ugye milyen magas az értelmi szintem?
Egyet lő jobbra, majd balra, aztán előre és...
- Én nyertem! - kiáltottam fel diadalittasan. Majd letámadtam Michaelt, vagyis ráugrottam. A hirtelen ért súlytól a földre estünk. Mikor földet értünk, Mike csak nyögött én pedig tovább nevettem, majd mikor az alattam lévő srácra pillantottam majd mosolyom rögtön eltűnt. Mike tengerre hasonlító szemei valamit megmozdítottak bennem. Ő is engem vizslatott. Egyszercsak lepillantott ajkaimra, majd vissza a szememre. Én is ugyanezt tettem. Hirtelen azt éreztem ha most azonnal nem csókol meg akkor én meghalok. Végül rászánta magát és ajkai közeledtek az enyémekhez és.......

És ezennel bejelentem, hogy VÉGE A STORY-SZÜNETNEK! Köszönöm, hogy még mindig akad valaki aki olvassa a történetet.

A világ összes puszija, Lena